Januárban múlt hatvan éve, hogy meghalt Rejtő Jenő, aki ma is egyike a legolvasottabb magyar íróknak. Ennek ellenére az irodalomtörténet hosszú ideig nem akart tudni róla, Hegedüs Géza megfogalmazása szerint: "... nemcsak azt nem vették tudomásul, hogy tehetséges író volt, hanem még azt is alig, hogy egyáltalában élt. Még arra sem becsülték, hogy legalább lebecsüljék." De rajongói mindig is voltak és vannak; nekik köszönhető, hogy utcát neveztek el az íróról Budapesten. Rejtő megérdemli a megtiszteltetést, hiszen kabaréjelenetei és P. Howard írói álnéven írt regényei ma is népszerűek az alig olvasók tágas és az irodalmi ínyencek szűkös köreiben. Művei közül sok már klasszikusnak számít. Nemzedékek vannak tisztában a "suhi" fogalmával és az ólmosbot használatával a Piszkos Fred, a kapitány című regény alapján, amiben Fülig Jimmy így oktatja a koronaherceget az eszköz használatára:

"- A bal felső zsebébe tegye, felség, úgy, hogy a szíj felül legyen.
- És ez mire való? - kérdezte a herceg.
- Hogyha baj van, kissé mozgatja a vállát, és akkor a hóna alatt megérzi, hogy helyén-e az ólmos. Ez egy nyugodt érzés. Az ember közvetlenebbül tárgyal a felekkel.
- Azután?
- Hát amikor komolyabb érvekre kerül a sor, az ember úgy tesz, mintha hanyagul vakarózna, a melle közepén kezdi, lassan a válla felé halad... ha a kapirgáló ujjak megérzik a szíjat, akkor suhi!
- Mi az, hogy suhi?
- Nyolc napon túl gyógyuló, mintegy tizenkét centiméteres zúzott seb, véraláfutásos elszíneződéssel, helyenként a koponyacsonton kisebb repedések."

Rejtő eredetileg színi pályára készült, szorgalmasan látogatta Rákosi Szidi iskoláját. A vizsgaelőadáson megkapta Liliom szerepét, majd egy másik Molnár-darabban, Az ibolyában lépett fel. Röviddel ezután színházi tanulmányok céljából Berlinbe utazott, de csavargóösztöne hajtotta tovább az egyik helyről a másikra. Utazásai közben írásokat küldött haza a Pesti Naplónak, de valójában abból élt, ami jött. Volt dokkmunkás és heringhalász, lapátolt havat, fektetett kábelt, csutakolt lovat. Dolgozott foszfátbányában és cirkuszban. Mint hajómunkás és sötét utas bejárta a Földközi-tenger medencéjét. Többéves csavargás után tért vissza Budapestre.

"Még sosem volt olyan kalandos ötletem - írja - , mint most, midőn Milánóból Budapestre jöttem. Ez nagyon vakmerő. A tengeren lehet hajónál rakodni, a városokban lehet menedékhelyen aludni, éjszaka csavarogni, lerongyolódni, de itt Pesten most mihez kezdjek, hiszen, itt amellett, hogy koldus vagyok, úrnak kell lennem, itt dacára annak, hogy nincs cigarettám, nem szedhetek fel cigarettavéget, itt csupa barát és jóakaró van, tehát nem számíthatok senkire. De azért jó itt az ismerős kávéházak mentén járni, a sápadt, elkínzott, blazírt humorú, pesti fejeket nézegetni, ismerős, hazai szót hallani, magyar cégtáblákat olvasni... De mi vár itt rám, mi helyem van itt, mit csinálok holnap és főképpen ma? Nem tudom, de fájdalmas boldogság fog el. Valami hasonló érzés lehet anyának lenni. Fáj és balsejtelem tölt el, és mégis boldog vagyok, Budapest ez..."

Rejtő utazásai ellenére lokálpatrióta volt, szerette a budapesti embereket, a várost, különösen a Nagykörutat. Még újságot is szerkesztett ezzel a címmel, amelynek egyetlen száma látott napvilágot. Írói tevékenysége a harmincas évek derekán kezdett kibontakozni. Regényeket, operettlibrettókat, bohózatokat írt. Első nagyobb sikere az Aki mer, az nyer című operett volt, az első regénye a Világvárosi Regények sorozatban jelent meg. Befutott prózai és színpadi szerző lett, a színidirektorok álma, aki egy óra alatt képes volt megírni egy kabarétréfát. Jeleneteiben mindenki által ismert pesti figurák szerepelnek; nagykörúti slemilek, piti ügyeskedők, az egy kis pénzért mindenre vállalkozó balekok, vagány nőcsábászok, csetlő-botló kisemberek, örök vesztesek.

Rejtő ideje nagyrészét kávéházakban töltötte, szinte ott volt a dolgozószobája. Már nem is törzs-, hanem alapvendége volt a Bucsinszky és a Japán kávéháznak, ahol gyakori vendég volt Molnár Ferenc, Szép Ernő, Kassák Lajos, József Attila és mások. A harmincas évek pesti kávéházai közelebb álltak a klubhoz, mint a kocsmához; a kor kulturális központjai voltak.

Újságcikkek, kabaréjelenetek, novellák, színházi kritikák íródtak kávéházi asztalok mellett, a főpincérek kötegszám tárolták a hosszú, fehér ív papírt, az úgynevezett kutyanyelvet, hogy az írónak kéznél legyen. A Japánhoz tartozó galérián volt a hamiskártyások szektora, ahol előszeretettel vágták le az outsidereket. Rejtő minden hazárdjátékot szeretett, így a kártyát is. Tudta, kikkel ül le játszani, de a csalás művészetének tanulmányozásáért hajlandó volt anyagi áldozatot is vállalni. Pedig kivételes memóriával rendelkezett. Volt egy produkciója, az úgynevezett technikai játék, amelyben verhetetlennek bizonyult. Bemondtak ötven szót - minden asszociatív kapcsolat nélkül -, és ő fogadásból bárhol elkezdte a szavak sorolását úgy, ahogy hallotta. Egy anekdota szerint Csortos Gyula, a híres színész nem hitte el, hogy az író képes erre. Fogadtak. Csortos szegényebb lett tíz pengővel, de gazdagabb egy tapasztalattal.

Sok regénybeli szereplőjét és színpadi alakját mintázta kávéházi környezetből. A Bucsinszky kávéház tulajdonosa a világot látott Vanek József volt, aki bűvészmutatványaival és vetített képekkel szórakoztatta vendégeit. Rejtő erről a Vanek úrról nevezte el A tizenégy karátos autó című regényének leleményes és furcsa figuráját. Ez a regénye is az ún. légiós történetek közé tartozik, amelyek a legnagyobb sikert hozták az író számára. Első légiós regénye (A pokol zsoldosai) 1936-ban látott napvilágot a Nova Kiadónál, aminek vezetője Müller Dávid, az irodalmi élet ismert alakja volt. Az ő kérésére kezdett el légiós regényeket írni, ami abban az időben nagyon divatos volt az olvasók körében. A kiadó kívánságára választott angol hangzású álnevet, és lett P. Howard.

Még befutott író korában is állandó anyagi problémával küzdött. Ha a kávéházban fizetésre került a sor, letépett pár sort a készülő regény kéziratából, azzal fizetett. A főpincér átment a kiadóhoz, ahol azt pénzre váltották, ugyanis a kiadó soronként fizette az írót.

A siker nem változtatta meg. Ugyanaz a könnyelmű, kíváncsi, kalandot kereső ember maradt, mint csavargása idején. "Én tudom - írja -, hogy a hivatásom a csavargás, hogy polgári foglalkozásomra nézve szeretek Raguzában egy kőlépcsőn ülni és egy szalmaszállal a fogamat piszkálni." A kalandos múlt és a mulatságos életmű mögött olyan ember van, aki úgy fogadta az életet, ahogy jött, de írói szabadságához és saját függetlenségéhez mindenáron ragaszkodott. Ez érezhető abból a levélből is, amelyet a Nova kiadó főnökének írt, amikor kapcsolatuk elmérgesedett és kenyértörésre került sor.

"Talán néhány szót rólam is, hogy bemutatkozzam távozáskor. Nem okozott nehézséget hülyét játszani, mert az eszem értékelését nem szituációk eredménye biztosítja önbizalmam számára. Egyike vagyok a néhány embernek, akik Planck kvantumelméletét igazán ismerik. Szókratészről titokban írtam egy könyvet, és Szünposziont havonta ma is legalább kétszer átfutom. És maga, édes uram, még nem tudta akkor, hogy mi a munkatábor, amikor én toloncúton Tarvisióból Klagenfurtba kerültem, ahol télen a rabok fát vágnak a börtönudvaron. Ezt színes riportban megírtam az újságnak. És éppen olyan feltűnést keltett, mint most a Howard, pedig sem trópus, sem légió, sem kaland nem volt benne. Én torkig vagyok a maga érthetetlen udvariasságával, basáskodásával, szavamba vágásaival, leintéseivel, lakonikus intézkedő módjával, amellyel velem érintkezik. Én magával nem akarok és nem tudok dolgozni. Én Howardot szívből megutáltam, mert Howard becsapott, Howard piszokul kijátszott, visszaélt a szeretetemmel, nem viszonozta sok száz álmatlan éjszkámat, amikor 15 pengőnek igazán örülve halálra doppingolva gyúrtam, dolgoztam hajnalig, talán éveket ölve belé az életemből. Ez a Howard kibírta azt is, hogy az Előretolt helyőrség legjobb részeiből 42 oldalt húzzon, mert ezeknek az olvasóknak nem kell a humor, csak épp egy kicsi. Ez kibírta A fehér folt 3×25 oldalas húzását és a Szőke ciklonra erőszakolt afrikai véget. Ez íróölés.

Ajánlom magamat uram! Maga azt is mondta nekem a hetekben: Nekem megvan a kenyerem hála istennek, és nem akarok magával mérgelődni. Ugyanezt mondom én: nekem megvan a fejem hála istennek!"