A párizsi télben az örök tavasz, a megújulás, az újjászületés bizsergő érzetével hat a kék ruhás kislány megejtő portréjával hirdetett Modigliani-kiállítás. A Luxembourg Múzeumban vagyunk, amelyet egykoron Medici Mária művészetpártoló buzgalma avatott a fény városának első nyilvános képzőművészeti múzeumává. "Komoly arcú angyal": ezt a címet választotta Marc Restellini művészettörténész, a Modigliani-kiállítás kurátora a Montparnasse hercegének szentelt kiállítás mottójául. Minden idők legnagyobb Modigliani-retrospektívje az élet, a vágy, a szerelem festőjének állít emléket. "A boldogság egy komoly arcú angyal" - írta egykoron ez a bársonyos tekintetű, arisztokratikus külsejű livornói bevándorló egy képeslapra. A tárlat csupán néhány lépésnyire van Párizs egyik legkedveltebb parkjától, amelynek árnyas padjainegyütt időzött Amadeo Modigliani Anna Ahmatova orosz költőnővel.

Modi: ekképpen hívták a Montpar-nasse immár legendák ködébe vesző híres-hírhedt festőjét. A feltűnést hajhászó bohémtól a nyomor költőjéig megannyi mítosz tapadt a nevéhez. A Montparnasse nagy, tragikus alakja volt, Dante Vita nuovájának stanzáit szavalta a Dome és a Rotonde kávéház teraszán, az alkotó szellem eme földi fellegváraiban. Csupa legenda, homály, vágyakozás lengi körül a belle époque csillogásából eszmélő Párizs eme művésznegyedét, amelynek varázsát, sármját a kietlen kasztíliai tájakról, a kelet-európai pusztákról, a skandináv erdőségekből érkezett bevándorlók őrzik. Az emlékek ködében felbukkan Apollinaire, Max Jacob, Picasso, Chagall. A művésztelepek, zöldvendéglők, műtermek helyét ma már többnyire felhőkarcolók, tornyok, irodaházak, fényűzően felújított kávéházak uralják. Régmúlt idők homályába vész a Montparnasse bája, modellek és műkereskedők zsibongó utcái, fényei, amelyekben kísérleti laboratóriumként hívta létre száz bevándorolt festő, köztük Modigliani, a Párizsi Iskolát. Történelmi kegyhellyé porosodott a Rotonde kávéház is, ahol egykoron még készségesen mutogatták a pincérek a betérő látogatóknak a helyiséget, ahol Modigliani egy pohár konyakért lerajzolta a vendégeket. A szalonok és múzsák, amazonok és költők emlékét, a vidámság utcájának, a rue de la Gaité-nek osztriga-, sült gesztenye- és kagylóárusokkal benépesített falusias varázsát már csak megsárgult képeslapok őrzik.
A Montparnasse múltjának egyik legnagyobb túlélője, tanúja, korszelleme Modigliani. Önmeghatározásával élve: "Egy livornói zsidó, akinek száz sou lapul a zsebében." Ekként mutatkozott be képeire fogékony vásárlóinak, modelljeinek, szeretőinek. Amit magával hozott a toscanai múltból: az irodalom és a filozófia iránti olthatatlan fogékonyság, a sienai festőiskola hatása, dekadencia és életvágy különös keveréke. Aki csak ismerte, ragyogó, vonzó, szép, mély érzésű embernek tartotta. Picasso ösztönösségével szemben Modi az intellektualizmusával hatott. A Montparnasse bohémjeinek világát élte szegénységben, kalandokban. Részegségért, csendháborításért gyakran kísérték az őrszobára. Egyik művészbarátja érzelmes leírása szerint: "Gyakran elmentem Modiglianiért, hogy együtt ebédeljünk. Közelebb érve láttam, hogy egy kicsiny ágyon hever. Csodálatos szürke bársonyöltönye - mintegy ébredésre várva - egy háborgásában megdermedt tengerben lebegett. Körülötte mindenfelé, a falakon és a földön, a rajzokkal borított fehér papírlapok mintha egy filmbeli vihar kimerevített hullámtarajai lettek volna. A nyitott ablakon beáramló szél lehelete meglebbentette a falakra gombostűvel feltűzött rajzokat. Mintha szárnyak csapkodtak volna az elnyúló festő fölött. És ő, akinek ovális arca oly szép, oly finom volt, felismerhetetlenül sápadtan, megnyúlt vonásokkal ébredt fel. A hasisistennő senkit sem kímélt."

Handabandázó korhely, aki jó olasz módjára szeret zajt csapni és feltűnést kelteni maga körül: ez a kép élt sokakban az anyagilag mélypontra süllyedt festőről, aki az utolsó vasát is szeszre meg kokainra költötte. Egyik műpártoló barátja véleménye szerint: "Ha valaki havonta kétszáz frankot kap a megélhetésére a családjától, és abból százkilencvenkilencet könnyelműen alkoholra és kábítószerre pazarol, az nyomorog." Az egy frank vagy egy pohár bor ellenében bárkinek portrékat rajzoló Modiglianit a rehabilitálás nem titkolt szándékával idézi meg a közel százhúsz festményéből rendezett kiállítás. Az élet és a szerelem festőjére fókuszálva, aki a lengyel képügynök, Léopold Zborowskival kötött szerződésének köszönhetően viszonylagos anyagi biztonságban nekiláthatott életműve megalkotásához. Egyezségük értelmében a festő 1916 és 1919 között közel kétszáz portrét készített megbízója műterem lakásában. A Montparnasse kalandora rövid élete utolsó éveiben megállapodott egy nő rejtelmeinél: 1917 telén megismerkedik Jeanne Hébuterne-nel, egy festői ambíciókkal megáldott, kispolgári családból származó lánnyal. A katolikus szülők mélységesen ellenzik kettejük "botrányos" kapcsolatát. Ugyanebben az évben került sor első önálló kiállítására a Berthe Weill Galériában. A megnyitó azonban botrányba fulladt, a rendőrség szeméremsértés vádjával lefoglalt harminckét Modigliani-aktot.

A szerelem művészének, a nők megszállottjának legendáját az utókorra hagyott alkotásai őrzik. Ugyanolyan élvezettel adózott a szerelemnek, mint a különleges víziókra ösztönző spiritiszta- és hasisszeánszoknak vagy Rosalie mama olasz konyhájának a Kaptár nevű montparnasse-i művésztelepen. "Isteni szépség volt, átható tekintettel, átszellemült mosollyal, gyönyörű kezekkel. Mindig sikere volt a nőknél" - mondta róla barátja, Paul Alexandre. Némelyikük egyazon intenzitással "birtokolta" érzelmi életét és a művészetét. Lázas rajongás fűzte két költőnőhöz is, az angol Béatrice Hastingshez és az orosz Anna Ahmatovához. Modelljei közül a kanadai nőnek nevezett diáklánnyal, Simone Thiroux-val folytatott viszonyából fia született, akit nem volt hajlandó elismerni. Az ifjúság hercegének nimbusza lengte körül kétségbeesett szerelmét Jeanne Hébuterne-nel. Mindenki csak Kókuszdiónak becézte hófehér bőre és ébenfekete haja miatt Modi utolsó élettársát, aki egy lánygyermekkel ajándékozta meg a festőt. Ez a szerelem immár örökre beleivódott a Montparnasse legendájába: Jeanne két nappal Modigliani halála után másállapotosan az utcára vetette magát.

"Aki csak az utolsó évek Modiglianijának női aktjait és arcképeit ismeri, az optimizmus megnyilvánulásának tekintheti az életét" - lánya, Jeanne Modigliani szavaival élve. Megannyi titok, lázas nyugtalanság, törékenység, vágy, érzékiség ragyog fel Modi női univerzumából. Nincs még egy festőművész, aki annyi színt, fényt alkalmazott az emberi test megörökítésénél. Női aktjai nemcsak a meztelenségüket fedik fel, éppúgy a lelküket is. A sziámi macskák könnyedségével elnyúló női testek mintha csak örök fiatalságuk, szépségük végtelenségében üzennének nekünk egy vágyott élet álmáról. Az időtlenség varázsában nyújtózó nimfák egy másik, talán soha nem létezett valóságra nyitnak ablakot. Angyali mosollyal feledkeznek bele a létezésbe. "A tökéletesség odaát van, az érzékelésen túli világmindenségben" - az okkultizmussal önmagát eljegyzett művész tanúsága szerint. A másik életet, a tökéletes arcot, a szűz testet lázasan kereső Modigliani a női meztelenséget az eksztázis és a boldogság képében örökíti meg. A tökéletesség szimbólumává magasztosított női test számára a végtelen vágy halandó formája. Kortalan, időtlen, végtelen jelkép, amely egyszerre hat idealizáltnak és egyszerűnek, egzaltáltnak és érinthetőnek. Van valami végtelenül provokatív Modigliani